Ha Cholnoky Viktor az írásaiban még a régi-regés Balatont idézte meg, Szomory Dezső újságprózáiból már ismerősebb kép tárul elénk: a füredi sétány forgataga, zajos vendéglátó- helyek, magukat pecsenyepirosra süttető nyaralók, csinos lányok „zseniális szőkeséggel”.
A harmincas évek második felében többségében a Pesti Naplónak írta ezeket a szösszeneteket, amelyek a balatoni „tündérvilág” és a korabeli társadalmi viszonyok érzékeltetésével is számot tarthat a figyelmünkre (különösen emlékezetes a IV. Károly gyászünnepélyé- re összesereglett notabilitások rajza s az író hozzáfűzött, legitimista „hitvallása”), de elsődlegesen nem ez köti le az olvasót.
Szomory írhatna a legbanálisabb témákról is, és nem tudnánk letenni a könyvet: a magyar próza egyik – ha nem a legnagyobb – nyelvművésze volt, stílusa összetéveszthetetlen. Mintha pesties könnyedségével éppen csak odakente volna a mondatokat – persze pont ez az odakenés a legkiszámítottabb és a legnehezebb, a legmélyebb mesterségbeli tudást feltételező dolog. Ahogyan hanyagul szétveti a mondatrészeket, ahogyan ismétel, szaporítja a szót, mintha csak odaült volna mellénk egy füredi padra!
Olykor szinte pongyolának hat a stílusa, de Szomoryval éppen a pongyolaság antipódusán tartózkodunk. És ott van persze a legjellemzőbb szomorys fordulat, a „de sőt”. Kvintesszenciálisan benne rejlik egész érzékenysége, írói alapállása, egyfajta szecessziós rácsodálkozás a világra: mindig van több szépség, a szépségben mindig több melankólia, a melankóliában mindig több lehetőség egy ironikus mosolyra. (Szép Ernő jut eszünkbe mint másik „hivatásos álmélkodó”, mint másik nagy nyelvteremtő és világértelmező zseni, rokon lélek, mégis mennyire más.)
„Csak most érzem igazában, ezen a nyáron, milyen rettenetesen boldog világot élünk” – írja 1937-ben. E kijelentés mellett igencsak fenyegetően ható évszám, főleg azt tudván, hogy Szomory hét évvel később egy Pozsonyi úti védett házban halt meg, mint a sajtó beszámolt: „egy »svéd« cselédszoba ágyán ülve, szemén monoklival”. A Múlt és Jövő könyvkiadó Szomory-életműsorozatának nyolcadik kötete, reméljük, a fő művek elolvasásához is meghozza a kedvet.